Szendrői Csaba
A hiperrealisztikus istenkeresés Don Quijote-ja.
A varázslat és naturalizmus tisztatekintetű alkimistája. A pofonba rejtett csók harcművészetének megteremtője.
Hangját a szövegeire jellemző kristálytiszta érdesség tette ércessé. Van valami puhaság a legerőteljesebb fájdalmas ordítás közben is. Szürreális tudatalattiját meditációval szelidítgeti, félelmetes álmokat kockacukorral etet.
A fájdalmas szépség sárkányszívű harcosa.
Tóth András
Tha Guitarist. Az elefánt elsőszámú zenei trösztje.
Muzikális tudatában és tudatalattijában olyan keringőt jár a kollektív zenetörténelem, amelyből a saját gondolatai által képes az Elefánt teljes egyedi hangulatokban megtestesülni. Kezei egyaránt járják Djangot, miközben fejében Chopin zongorázik. A tisztelet és az alázatosság úgy fonódik kalácsba a kitartással, hogy nem rest éjszakákon át a kotta magányába rejtőzve keresni a tökéletes hangokat. Tökéletes zenei társ, aki ha épp nem inspirál, akkor könnyedén inspirálható. Erős tudatú érzékeny jellem.
Az ember, aki nélkül az ének csupán dúdolás maradna, az érzések elfojtott dühben tokosodna az idők végézetéig.
Németh Szabolcs
Az elefánt szívdobogása. A legprecízebb érző szívű realizmus borostás pápája.
Szabi az, aki akkor is egyben tudja tartani a szálakat, amikor a csapat többi tagja a legbetegebb vizualizációk közepette próbálja kibogarászni a valóság megmaradt fonalait koncert közben. Akire ha ránézünk mi többiek, mindig tudjuk, hol a helyünk. Kezeiben összegyűlnek mindazok az energiák, amik képesekké teszik a zenét, hogy a pokol legmélyebb bugyraiban is táncra bírja a kérges lábakat. Dinamikai nonszenszei és állandói olyan kvalitásokról árulkodnak, amit csak olyan dudás tud átadni, aki már bizony a pokolban is jól érezte magát. Az ember, aki a legszabadabbnak a dob karmája mögött érzi magát, Szabolcs!
Horváth B. Ede
A legmélyebb mélyülés nyakkendős révésze, aki mégis a nevetve bőgő.
Játékában a reggae nyugalma, a sanzon mélysége és játékossága keringőzik a farkas vonyította holdfény alatt. Ujjai egyszersmind robosztus balettáncosok, és könnyed elefántcsorda. Ritka bőgős aki táncol a zenéjére, ritka kincs, aki mosolyogva tud szomorú lenni, s a dobbal egy párt alkotva képes független identitás maradni.
Az elefántcsorda legmélyebb hangja, aki igazán bólogatásra bírja még az elégedetlen koponyákat is, a mi Edénk!
Kovács Zoltán
Kezei a zongorán, mint a feketeözvegy aktus után.
Egy mérnök agya és egy hippi tudata járnak keringőt koponyájában. A közhelyek elleni harcosok legnagyobbika. Ujjai csak akkor érzik jól magukat a klaviatúrán, ha ezen nemes cél iránti vágy a lehető leginkább beteljesülni látszik.
Ahol a zongorája véget ér, átveszik a végtelen teret az áramkörök. Zoli az ember, aki szabadidejében az elektromosság nyers erejét idomítgatja, hogy az kezes zenebohóccá váljon, mire a konnektorból a hangfalakig jut. A zörejek legvadabb szerelmese, a melódiák legínyencebb hercege, az egyetemista lányok kedvenc oktatója: Kovács Zoltán!