top of page

TUDNILLIK

Az Elefánt a Kodály Method 2012-es bemutatóján adta első önálló koncertjét, és a Szendrői Csaba énekes, szövegíró, Tóth András gitáros, Kovács Zoltán billentyűs, Horváth B. Ede basszusgitáros és Németh Szabolcs dobos alkotta zenekar azóta is változatlan felállásban alkot. 

 

Első nagylemezüket, a Vérkeringőt már stabil rajongótábornak mutatták be 2013-ban, és a csapat az azóta eltelt években olyan alkotó közösséggé formálódott, amely folyamatosan keresi a kreatív utakat és a megújulás lehetőségét. 

 

Gomoly című második albumuk 10 napig vezette a Deezer hazai hallgatottsági listáját. Harmadik nagylemezüknek, a 2017 tavaszán megjelent Minden-nek már dupla teltházas lemezbemutatót rendeztek az A38 Hajón, mert az első estére az összes jegyet elkapkodták a rajongók. A közönség egyre növekvő elismertsége mellett a szakma is díjazta a zenekar a munkásságát. Többszöri Fonogram díj jelölések mellett Szendrői Csaba és a zenekar 2018-ban az „Artisjus // Év Könnyűzenei alkotója” elismerésben részesült. 

 

2019-ben fővárosi koncertjeik mindegyike már hónapokkal előtte teltházas, és vidéki klubkoncertjeikre is egyre nehezebb a bejutás. A tavalyi nyáron a Fishing on Orfű a Campus, a Volt, a Strand, a Művészetek Völgye és minden jelentősebb hazai és határon túli fesztiválokon adott koncertjeiken pedig bebizonyították, hogy meghatározó és megkerülhetetlen szereplőivé váltak a magyar könnyűzenei életnek.  

 

2019. szeptemberében jelent meg a negyedik nagylemezük EL címmel, melyet a vidéki klubturné mellett az Akvárium Nagy Halljában szintén teltházas koncerttel ünnepeltek és amely a kritikusok szerint „az eddigi legkiforrottabb, és egyben leginkább populáris lemeze a csapatnak”. (Magyar Narancs, 2019. november). 

 

A zenekar 2022-ben ünnepelte a 10 éves születésnapját, melyet két országos turnéval ünnepeltek, melynek állomásai kivétel nélkül teltházzal zárultak.
2021 és 2022 folyamán 4 Elefánt single készült (Én, Kár, Kardhal, Tó), melyek 2023-ban a Gázgyár Live Session Albumra is felkerültek.
2022-ben a Magyar Klipszemlén a KÖSZ című szám klipje is díjazott volt.

2022-ben az EL album dupla platinalemez lett, a Kár single pedig platina kislemez.

2022 legnépszerűbb albuma díjat 2023-ban az EL lemez kapta.

2023-ban érkezett az IKSZ - Best of Elefánt - dupla vinyl album, amely az első 10 év legkedveltebb dalait tartalmazza.

“Az Elefánt hosszú évek óta az első magyar zenekar a Kispál és a Quimby óta, amely a dallamokat,

gondolatokat finom humorral is átszövi.” // Népszabadság

 

“Amikor először belehallgattam, gondoltam, közben teszek-veszek, ám egy idő után azt vettem észre,

csak a szövegekre összpontosítok, és abbahagytam mindent. Ennyire szuggesztív.” // mno.hu

 

“… az Elefánt eddig sem akart igazán műfaji kategóriáknak megfelelni. Csakhogy ehhez a

korlátlansághoz a mostani, harmadik albumukkal értek a legközelebb.” // hvg.hu

image.aspx.jpeg
bottom of page